Milyen reklámajándékot adj gazdasági válságban?

Szeretnéd, hogy az emberek sok éven át, folyamatosan emlékezzenek vállalkozásodra? Hogy jó kapcsolat alakuljon ki ügyfeleddel, aki aztán folyamatosan a Te cégedtől rendel? Hogy érheted ezt el gazdasági válság és folyamatosan emelkedő árak mellett?

Közeledik az év vége, mely általában az ajándékozás és karácsonyi ünnepségek időszaka. Ugyan a két covid által sújtott év után úgy tűnt végre fellélegezhetünk, megtarthatjuk a karácsonyi partikat, megajándékozhatjuk ügyfeleinket és kollégáinkat, előállt a furcsa helyzet, most már van kinek, de nincs hol, a magas energia áraknak köszönhetően.

Ömlik a hírekből a neagtív kilátásokkal kecsegtető tartalom, kézhez kapjuk az első emelt gáz- és villanyszámlát és egy felelős cégvezetés jogosan elgondolkodik - milyen költségek csökkentésével fogjuk ezt a nagy többletet kigazdálkodni. Marketing költségek csökkentése, 4 napos munkahét, meghosszabbított téli leállás, irodabezárások - sok lehetőséget kell elemeznünk jelen helyzetben.

Költségcsökkentés ide vagy oda mégis figyelembe kell vennünk a mérleg másik oldalát, hiszen ott áll hűséges partnerünk, akivel egész évben sok sikeres projektet bonyolítottunk le. Ott vannak kollégáink, akik az évet végig dolgozva várják a “méltó jutalmat”, egy apró gesztust, figyelmességet, amellyel megköszönöd az egész éves együttműködést, és ami stabil alapot képez majd a jövő évi leendő munkáknak.

Fontos a kényes egyensúly megtalálása, az arany középút, mely megtartja céged gondosan felépített márkaismertségét, vásárlói hűségét, dolgozóid elkötelezettségét és emelett még költséghatékony is.

Céges év végi ajándékok költségcsökkentésére két út létezik - vagy csak a kiemelt partnereidnek ajándékozol továbbra is magasabb értékű ajándéktárgyat - vagy ugyanazok a partnerek és kollégák kapnak ajándékot, mint korábban, csak éppen a költségkereted módosítod lefelé. A harmadik út, a tudatos márkaépítők útja, akik nem a marketing költségükből vágnak először, amint a válság szele fúj, hanem előre menekülnek és még most megalapozzák jövőbeni sikereiket és ugyanúgy elkényeztetik partnereiket és kollégáikat mint korábban - és más területen csökkentik kiadásaikat.

Mely reklámajándékok a leghatékonyabbak? 

Az első helyen a tech termékek állnak, különösen a pendrive-ok és a power bankok. A legtöbb az ember közül rendelkeznek valamilyen logózott power bankkal. Egy ilyen termék az élettartama alatt nagyjából 900 megjelenést generál, ami azt jelenti, hogy céged logója ennyiszer fog szem előtt lenni majd. De ugyanez igaz a logózott pendrive-ra is, ezek a termékek élettartamuk során 700 megjelenést generálnak majd neked.

A második helyen az általános cikkek állnak, ilyenek például az íróeszközök, táskák, iratmappák, és a kulacsok. Az emberek életük során számtalan logózott kulaccsal, pohárral és egyéb italtartóval találkoznak, egy ilyen típusú termék akár 1400 megjelenést is generálhat egy cégnek.

A harmadik helyen a környezetbarát termékek állnak. Az legtöbb fogyasztó egyre nagyobb hangsúlyt fektet a környezetvédelemre és éppen ezért minden környezetbarát reklámajándékról sokkal pozitívabban vélekednek majd és így pozitívabb képet is alkotnak az adott cégről.



Konkrét 5 + 1 tipp, mit ajánlunk karácsonyra gazdasági válságban

1. Öröktoll - ceruza, ha egy apró, mégis figyelemfelkeltő megoldást szeretnél. Ez az ötletes ceruza fémmel ötvözött hegyével oxidálja a papírt, így használati idő alatt csak minimálisan kopik a hegye, és sosem kell hegyezned. Új termék, mely első ránézésre meghökkentő és mégis nagyon kedvező áron beszerezhető már saját céglogóddal is.



2. USB kábel - elosztó, mert ilyet mindenki naponta használ. Telefont mindenki tölt, így ha költséghatékony és mégis praktikus megoldást keresel, egy töltőkábel jó megoldás lehet. Céglogóddal ellátva mindig, akaratlanul is szem előtt lesz ez az időben oda ajándékozott reklámtárgy.




3. Egyedi okospendrive Type C - az új generációs pendrive, mely telefonhoz és számítógéphez is kiválóan csatlakoztatható. Ha szeretnél könnyen és egyszerűen adatot átmásolni telefonról laptopra, nem kivárva a kábel és a bluetooth adatáttöltési idejét, ez egy nyerő megoldás lesz. A "C" csatlakozó az új szabvány, mely telefonokon és laptopokon is elsődleges csatlakozó lesz a közeljövőben. Ha ilyen innovatív ajándékot adsz, kimondottan sokáig tartó megoldást választasz majd.





4. Környezetbarát bambusz borítású power bank, melyet elegánssá és megnyerővé is tesz megjelenése. Ha már akkumulátorról beszélünk, legalább a borítása legyen környezetbarát. A power bank, más néven vésztöltő sokak táskájának elengedhetetlen tartozéka. Utazás közben, kiránduláskor, vagy simán csak akkor ha már régebbi telefonunk akkumulátora nem bírna ki egy napot, kimondottan hasznos egy ilyen okos kütyü.




5. Ajándék szettek, több kis termék egy praktikus csomagban. Itt nyugodtan válassz fogyasztási cikkeket, mézet, teát, melyet szívesen fogyaszt partnered és tegyél egy apró maradandó ajándékot is a szettbe. A termékek céglogóval emblémázva 




+1. Tedd saját márkád logóját egy jól menő márka mellé - Válassz JBL fülhallgatók és bluetooth hangszórók közt. Azonosulj a JBL prémium minőségével - megnyerő és tudatos márkaépítőknek ajánljuk. Hitelességet és minőséget képvisel az ügyfelek szemében, hiszen egyik oldalon kedvenc márkájuk a JBL logóját látják, a másik oldalon pedig a Te céged logóját. Nagy lehetőség ez olyan cég számára, aki tudatosan prémiumot kínál.


Az Ajándék/PendriveGuru csapata mindig készen áll megtalálni minden cég egyedi igényeihez leginkább passzoló reklámajándékokat. Ha szeretnéd személyre szabott ajándék ötleteket kapni és még egy 10.000 Ft értékű kupon boldog tulajdonosa lenni, ne habozz, töltsd ki felmérésünk ezen a linken -> Felmérés

Ajánlatkéréseddel keress minket bizalommal: info@pendriveguru.hu


Iratkozz fel hírlevelünkre

Személy